A tangó a finoman hullámzó szenvedély tánca. Igazából az a szép benne, hogy tanít vezetni és rábízni magad a másikra. Elengedni. Visszafogni. Visszahívni... A férfi néha alig lép (ez még csak kezdő óra), néha szinte egy helyben forog körben lassan, és pörgeti a nőt maga körül. Hihetetlenül kecses tánc. Becsukott szemmel is lehet követni a partnert, ez az igazi, érezni a leheletfinom mozdulatból, hogy mi lesz a következő lépés. Bár itt az alapoknál még nem mindig sikerült lekövetni a zenét, és ugye mindenki másképp vezet... A tanár nagyon jól táncol - nem tudtam hova tenni a nevét, hogy milyen nemzetiségű lehet, tegnap óra után váltottunk pár szót, és kiderült, hogy még a rendszerváltáskor jöttek el a szüleivel Ukrajnából. Tőszomszédság.
Ma is megyek, úgy mint múlt kedden, és most előtte még egy gyors úszásra is elszaladok a hotelem testvér hotelébe (ingyenes kinti medence használat :) ).
Igenis a testet is karban kell tartani - nincs semmi kifogásom a gömbölyded formák ellen, de azért mégis jobb szeretem a már megszokott méretemet. Arról nem is beszélve, hogy a napi 8 órás üldögélés után milyen remek megmozdulni - sport-szerűen nyújtani, lóbálni a karokat, megfeszíteni az izmokat...
Semmi filozófia, mára ennyit jut: a tangó után tegnap is sokkal ihletettebb állapotban voltam, de néhány napja elég földhözragadt dolgok tudnak érdekelni csak (pl. nem ártana egyszeri időben lefeküdni, és kipihenten ébredni). Lehet hogy ez is a meggömbölyödéssel függ össze.
Nem hiszek a Descartes-féle és azóta oly divatos test-lélek különválasztásban. Persze, van különbség, és hosszú vitát lehetne nyitni arról, miért két különböző dologról beszélünk. Mégis abban hiszek, hogy a testünk formája, harmóniája, ziláltsága, tehát a külső hordozza a lélek formáit, színeit, finomságait, durvaságai, tehát a belsőt. És a kettő különválaszthatatlan egységet alkot, mert így EGY valaki, testtel-lélekkel (és szellemmel). Egyszóval, éljen a testi-lelki fitnesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése