Maslow piramisa

Abraham Maslow híres-neves, európai gyökerekkel rendelkező tengerentúli pszichológus az Egyesült Államokból. Különösen nevezetessé a saját nevével ellátott - Maslow-piramis - kidolgozása tette. Briliáns ötlet az egész: piramisba rendezte a szükségleteket, ahol is a legszükségesebbek legalul, a piramis alapjánál, míg a "luxus" szükségletek legfelül, a piramis legtetején helyezkednek el. Íme:

Nos, egy kicsit továbbfejlesztve - vagy bontva - az általánost az egyedire, azt hiszem mindannyiunknak megvan a maga külön bejáratú Maslow-piramisa, ahol olykor az alapszükségletek között olyan dolgok is szerepelhetek időről-időre, ami máskor a luxus kategóriába esne.
Ma este világosodtam meg olyan dolgokról, amelyek ehhez a témához vezettek. Illetve, ilyenkor mindig felmerül bennem egy régi kérdés: miszerint, a változás vajon egy csapásra történik, vagy hosszú idő alatt? Tyúk-tojás jellegű kérdés, de nem az. Szerintem a helyes válasz az, hogy a változás előkészítése lehet hosszabb vagy rövidebb idő, de maga az aktus, vagyis a változás, helyesebben a változás felismerése (pl. éhes vagyok, letörött a körmöm, hideg van, hiányzik valaki, bedöglött a számítógép, stb) az egyetlen pillanat töredéke alatt történik meg. Lehetnek előjelek, az előkészületre utaló jelek (általában vannak), amelyeket nem mindig veszünk észre, de azért vannak, s aztán: zsutty! Ott találjuk magunkat a változás kellős közepén.

No meg aztán, az alappiramis számtalan síkra bontható: attól függően, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyok, az alapszükségleteim mennyire vannak kielégítve - mert például az avokádó igencsak luxus, attól függően hogy a világ melyik pontján élek, de annyira nagyon jól esik, hogy néha már hiány-szükségletként jelenik meg, pedig vannak más alapélelmiszerek. Érzelmi állapottól is függ ez az egész, meg egészségtől, kulturális vagyis tanult elemektől, s a többi. Rengeteg dolog jut eszembe egyszerre erről, de most inkább inkább rövidre fogom, mert közeledik a pizsi ideje.

Szóval az én szükséglet piramisomon igen előkelő helyen szerepel (az ölelés mellett, a baráti, szeretettel teli, a másiknak örülő, s ezt az örömet vele megosztó ölelés mellett) a minőségi beszélgetés. Lehetne együtt gondolkodásnak, vagy együtt filozofálásnak nevezni, de sokkal inkább arról van szó, amikor megosztod a gondolataid egy adott témáról valakivel, majd ő is megosztja az ő gondolatait, s ezek a gondolatok nemcsak összeérnek, hanem átfedésben is vannak, majd pedig a másik gondolata inspirál arra, hogy tovább indulj, még mélyebben fedezd fel azt a dolgot (vagy mást) amiről éppen beszélsz... túl a felszínen, a hétköznapi dolgokon. Ma volt részem ilyenben egy új ismerősömmel, nagyon-nagyon feldobott, s persze közben a felismerés is megérkezett, hogy mennyire hiányzik ez.

A hosszú szünet oka a munka. Ami mostanában hol ide, hol oda visz, repülök a széllel mindenfele. Múlt héten Grúziában jártam egy konferencián, ahol a konferencia után csoda-barlangvárosokat is megmutattak, elképesztő az egész. Képeket töltök fel, amint lesz rá időm. Aztán itthon (Barcelonában) munka+alvás a program, merthogy megint sikerült elkapni valami bacit, hihetetlen hogy lényegében január eleje óta ki-be járkálok ebbe a dög influenzába... Azt hiszem most bosszulja meg magát az, hogy tavaly (2012-ben) semmit nem pihentem, mert szabadság helyett született a könyv. Sok dolog van a betegeskedés mögött, ez bizonyára az egyik. Jövő héten pedig folytatódik a roadshow: vasárnap irány Ljubljana aztán Zágráb, egy kis kitérő vissza Barcelonába, majd Bukarest. Ma hazafelé arra is rájöttem, hogy pont mire megszokom, hogy itt vagyok, a hét végére, addigra utazom megint... sebaj. Csak legyek végre egészséges.. nagyon nem jó ez a csökkent üzemmód. A héten minden nap legkésőbb tízkor ágyba parancsoltam magam: az alvásnál nincs jobb orvosság (mert tényleg mindent de MINDENT eszem-iszom, még diétázom is, és semmi hatás.. csak picurka).
És persze, csak hogy véletlenül se unatkozzak, egyelőre apránként, de nekiálltam újra az orosznak. Mert mi mást tanuljak itt Barcelonában, mint oroszul beszélni? :) Szóval a szokásos pörgés van, végtelenül csöndes barlangi idővel váltakozva. És sok alvással. Sok-sok alvással. Máris kések a pizsi-találkozómról... úgyhogy: Спокойной ночи! Jó éjszakát!

vissza a vízhólyagokhoz

Azt még nem tudom, holnap hogyan fogom érezni magam, de a széttáncolt talpaimból kiindulva érezni fogom - azt az elmúlt egy, majd előtte két hónapot, amikor nem tudtam annyit táncolni 5 ritmust, amennyit jólesett volna. Úgy tűnik újra szoknia kell a kis mezítelen tappancsomnak a kiképzést...

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, mit használtok a gőz kiengedésére, de én ennél jobbat még nem találtam magamnak. Biztosan azért, mert a mozgás mindig is lételemem volt, s öt éves korom óta táncolok - de ez az élmény szinte semmivel nem hasonlítható össze. Ja igen, de valamivel igen: egy igazán jó páros éjszakával. Na. De néha még annál is jobb.

Most érzem igazán úgy, hogy megérkeztem, hogy minden megvan, amire vágyom ahhoz, hogy jól legyek itt (majdnem minden). Azzal együtt, hogy minden 5ritums tanárnak megvan a maga stílusa, és eleinte kissé fura volt a hölgy aki tartotta, mert két-két számonként megállt mutatni, magyarázni, és nekem túl sokat vezette a csapatot  (tényleg csak az jutott eszembe, hogy na ez most pont olyan, amikor akkor megszakítjuk amikor végre jó kezd lenni, s abbahagyjuk, amikor nem  kéne, ejhh, na, vigyük már legalább egyszer végig azt a hullámot... ).. de aztán mégiscsak jött az a hullám a végére, teljes egészében, gyönyörűen, és így már nagyon jó volt. A félreértések elkerülése végett a hullám itt egy teljes öt ritmus kört jelent, ami: az áramlás, a staccato, a káosz, a líra, és a csend teljes köre. Édes elengedés, édes szabadság!

A zenék is és a csapat is nagyon jó volt. Közös-ség. Más, új, minden új, az életem is, teljesen hülyeség azt várni, hogy ugyanolyan legyen, mint otthon. Ne is legyen ugyanolyan! Inkább tanulok s változom, elengedek, befogadok, alakulok...

Úgyhogy éljenek a vízhólyagok, a letáncolt tappancsok, a jólesően fájó izmok, a kimosódott mindenféle dolog helyén marad üresség, a lüktető erek, a pulzáló szív, a lélegzet, minden mozdulat, s egyáltalában véve ez a test, amit meg tudok mozdítani, amivel tudok táncolni. Test nélkül igen nehéz lenne táncolni. Már ezért megérte megszületni :). 

harmónia

Harmónia.

Először is, Harmonia egy görög istennő, Arész és Aphrodité leánya.
Másodszor, egy japán regény (nem olvastam), Itó Szatosi tollából.
Harmadszor egy zenei fogalom, amely egy adott zenei szakaszt jelöl.

Ezek egyikére sem gondolok, de jó a kályhától indulni.

Az értelmező szótár szerint belső békét és kiegyensúlyozottságot is jelent, bár szerintük Harmonia Mars és Vénusz leánya volt. Az, amire gondolok, valami ilyesmihez áll közel, mármint a belső békéhez és kiegyensúlyozottsághoz.

Annak idején, talán van már tíz éve is, de lehet hogy csak nyolc, egy kineziológia tanfolyamon egy olyan érzéssel foglalkoztunk, ami akkor sok résztvevőben jelen volt. Ez az érzés általában a gyomor energiaellátását blokkolta, különféle szorongásos tüneteket, emésztési rendellenességet és mindenféle egyéb kényelmetlenséget okozva. Ez a "hontalanság érzése" volt. Vagyis az, amikor nem érzem magam "otthon" az életemben, egy helyzetben, amikor nincs talaj a talpam alatt, amikor elveszítettem Ariadné fonalát, amikor nem tudom merre tovább, nem tudom hova tartozom, s a többi, s a többi.
Azt hiszem az utóbbi hetekben a kis átmeneti időszakom ennek az érzésnek a maximális  befogadásával, átélésével, megemésztésével és elengedésével telt. Főként azért gondolom, mert kezd hűlt helye lenni, s a léggyökerek lassacskán el-elérnek a földig.

Ennek a "lyuk van a lelki hasamban" érzésnek a harmónia az ellenkezője. A harmónia, amikor minden pici puzzle összeáll egy képpé, és megértjük a kicsi helyünk jelentőségét valami nagy körtáncban. Amikor összhangban vagyunk magunkkal, a világgal, tehát a külsővel és a belsővel, és ez a külső és belső egymással. Sokan és sokat írtak már ilyesmiről, talán az összes misztikus, annyira nagy a kereslet eziránt a harmónia iránt, s szinte lehetetlen akarattal megteremteni. Ha már erőlködés van, akkor valahol több van, máshol pedig kevesebb, a harmónia pedig sokkal inkább elengedés, mint erőlködés. Sokkal inkább beleengedés, elengedés, együtt-utazás, semmint kontroll. Belső béke, vagy ahogy Müller Péter nevezi, "belső mosoly". Valami olyasmi, mint amikor egy belső tér megtelik tartalommal, amikor a köd felszáll egy völgyből s a névtelen üresség helyett csodaszép táj tárul a szemünk elé, tele nyüzsgő élettel. Hangoltság, és teltség, mint egy finom vacsora és egy jó beszélgetés után, kapcsolódás és otthonosság. Otthon, ott és ahogy és amikor vagyok, az összes aggodalmammal és hülyeségemmel együtt.

szombati

Az utakon mindig történik valami érdekes - nem mindig pozitív, de hát nem lehet megkívánni az érdekességtől, hogy mindig csak pozitív legyen. Az utolsó este Torunban nem tudtam jól aludni, csak 4 órát nagyjából, ez rányomta a bélyegét az egész napra. Végül is, hosszas cincálódás után hazaérkeztem, napközben munka miatt aggódtam (egy beadandó pályázathoz szükséges papírok időben való megérkezése miatt), majd egyszerűen csak fáradt és nyűgös voltam, amikor végre megnyugodtam. Münchenben is esett a hó (mint előző este Torunban), gyönyörű volt, de sajnos ez nagyjából 30 perc késést eredményezett, már a gép hasában várakozva arra, hogy mind a felszálló pályát, mind a gépünket jégtelenítsék. Végül is, a megérkezés végett, mindent elviselünk nyugalommal. Egy hirtelen kedvű fiatalember, amikor megtudta, hogy még vagy húsz percig veszteglünk a gépben felszállás nélkül, felpattant, s a felső csomagtartó részt kinyitva ki akart venni valamit.. de sajnos közben a nyakamba zuhant egy táska. No. Ez megint egy első dolog, ilyen még nem történt, remélem utolsó is. Hála Istennek nem egy laptop zuhant a nyakamra és a vállamra, egy maximum 1-2 kg-os kisebb táska csak. Szerencsére minden rendben, nem szegte nyakam a táska, de eléggé lesokkolt az utazás további részére.

Ma picit még érzem a nyakam. Összekapom magam gyorsan, reggeli szertartások, s irány a piac! Ez itt Grácia-falu, Barcelonában, szikrázó napsütésben, ideje végre felfedezni a piacot! Ahogy közeledek a pár utcányira lévő nagy épülethez, dobszó üti meg a fülem. Besétálok az egyik bejáraton, és mindenféle Brazil zászlós sapkával s egyéb dolgokkal díszített színes sokadalom fogad. Hát persze, karnevál van! Az utolsó hét, hamvazó szerda előtt, a böjti időszak előtt, az egész város karneváli hangulatban izzik. Eszembe jut, hogy tegnap a reptéren is láttam mindenféle velencei karneválosnak öltözött nagy orrú, maszkos, fekete úti köpenyes embert. S a várakozók közt egy nővért és egy rendőrnőt együtt. Lehet hogy a maszkosokat várták.

A zöldségek szépek, a házi olasz tésztásnál, ahol friss tésztát lehet venni, végre nincs sor, és egy házityúkost is találok. Minden, amire a hétre előre szükség van. Lepörgetem a fejemben a heti menüt. Közben a dobosok és a karneváli lengén öltözött hölgyek arrébb táncolnak, mindenki mosolyog, OLÉ!, vonul utánuk a tömeg, a gyerekek visonganak, egy tízéves forma fiúcska lehajol, hogy a megüresedett terecskén a nők ruháiból kihullott tollat felvegye, társai huncut mosolya kíséretében. Mire a tojáshoz jutok, rájövök, hogy minden apróm elszórtam, már csak kártya van nálam, így inkább hazamegyek. Tojást máskor.

S aztán, ebédrotyogás, tyúkhúsleves édesköménnyel, mosolygó répákkal. A heti hoteles tartózkodás után a legnagyobb ajándék az otthon, a saját barlang, a konyha, az edényeim, a főzőcskézés. Élvezem, ahogy a tyúkot bontom, gyönyörű húsa van, nohát mégsem vagyok vegetáriánus, hiába hogy az utóbbi hetekben nem esett jól a hús.

Csöndes, szombat délelőtt és délután, édes semmittevés, minden sietség nélkül, apró, mindennapi feladatokkal. Van kint város, igen, mi az hogy! De mostanában nem tudok sietni. Lassú vagyok itthon, mint egy csiga. Van már ötletem a város szisztematikus felfedezésére, s lassan-lassan ismerősök is vannak, no meg egy-két terv is fel-felüti a fejét, de még lassú vagyok és csöndes. Nem sietek sehova, van időm, kell legyen időm megpihenni egy-egy napra, órára, a sok utazás között. A mindennapi dolgok ilyenkor leföldelnek, megtartanak, keretet adnak.
Mint egy csend-élet-kép, édes lassúság, s a fű nő magától. Lehet, hogy ez egy kicsit zavaros így, de ez most pontosan ilyen.

Ágy

Az eddigi legjobb minőségű ággyal Bécsben találkoztam - mármint hotelben - a kiváló, minimalista stílusú Motel One névre hallgató hotelben. Se túl kemény, se túl puha, pont jó. Az ilyen ágy nagyon ritka. Sajnos sokszor túl puha... olyannal még nem találkoztam, hogy túl kemény lett volna.

A túl puha ágyba a derék s a gerinc alsó része belesüpped, rémesen fárasztja az izmokat, nincs ellazulásra lehetőség. Borsóhercegnő vagyok, de nem tudok aludni ilyen ágyban - így ilyenkor általában, mint most is, Torunban, felébredek némi szenvedős, éber alvás után az éjszaka közepén, s félálomban "lebontom s átrendezem" a szobát. Mivel sok ágy úgy van kialakítva, hogy egy alsóbb elemen van egy vastagabb matrac, ezt a felső matracot kiválóan arrébb lehet tessékelni, s az alsóbb ágyrész szerencsére mindig keményebb.

Van egy mondás, ki a spanyoloknak, ki a kínaiknak tulajdonítja, amely így hangzik: "jól válaszd meg a lábbelidet s az ágyadat, mert ha nem az egyikben, akkor a másikban vagy". A nem saját ágyakat nehéz megszokni, jobb nem belegondolni ki vagy kik aludhattak benne (Pfff...). Saját ágy, saját barlang. A vendég-barlangok lehetnek akármilyen csinosak, cicomásak, modernek: ha az ágy nem jó, veszett ügy az egész.

Ikea

Két nap szabadság, némi szolíd munkával - betegszabadság helyett. Még mindig náthás, bár egyre jobb. Napról napra jobb, de még mindig van hova fejlődni.
Napközben 17-18 fok, könnyű kabát s pulóver, délután Ikea. Csak pislogok, milyen kihalt, no lám, ilyenkor kell jönni, nem szombaton délután amikor egész Barcelona a Hospitalet Ikeában akar lazacot enni/kanapét nézni/kismacit venni a gyereknek. Kanapét csak jövő hónapban, ej, menny minden kell egy üres lakásba!
Éjjeli szekrény, függöny, lámpák, edények (legalább legyen a tányérokból 4-4), pót takaró, huzat, LÁBTÖRLŐ (az első, amit vettem életemben, pedig laktam már pár helyen), díszpárna (nem lehet élni nélküle, egyértelmű); kis ez-az-amaz amiben ezt-azt-amazt lehet tartani, szemetesek (persze nem méricskéltem, és nem fér be úgy, ahogy szerettem volna, sebaj), csavarkészlet, tipli, és fúró. Ja nem. Nem fúró. Azt hiszem leckét kell vegyek valakitől, aki ért ilyesmihez. Fúró helyett elektromos csavarhúzót vettem! Még jó, hogy nem kezdtem el falat fúrni vele... de legalább így is hasznos volt a kis szekrény összeszerelésekor. Nohát. Ikea-csütörtök, Barcelonában. S a lakás telik, szépen lassan, bár bőven van még mit, s hova, hajajajj, de mennyi minden (például a teljesen üres vendégszoba vagy nyári nappali)! Alakul, szépen lassan. S ez a legfontosabb. No meg a lábtörlő. :) És a napsütés. Kezd nagyon jó lenni :).