Keddi kifli #8: áttetsző

Ahogy pörögnek az évek, úgy válok egyre áttetszőbbé, a dogmatikus elveket felváltja valami engedékeny szelídség, talán elfogadás, és a kristálypontok a mélységekben fényesebben ragyognak.

Emlékszem a fiatalság háborgó tengerére, hogy valami csak egyképpen lehet igaz, s a többi mind hamis, helytelen, törött cserép: de az életben néha a törött cserepek több igazságot hordoznak, mint a teljesnek látszó, üresen kongó, sosem használt edények.

Át-tetszek a határokon, felsejlek a dolgok mélyében, tanulok - tanulom a világot, s önmagam.
Felbukkannak már átolvasott leckék egészen új köntösben és mélységben, mintha Nietzsche Örök Visszatérés mítosza már itt és most megvalósulna, általában, csak a spirálok dőlésszöge és mélysége különbözik.

Vannak egyre erőteljesebbé váló "igazságok", melyek már egy olyan földben vássák mélyebbre magukat percről percre, ahol a változás az egyetlen állandó. Néha elveszítem a fejem, a szívem, és kapaszkodnék valamibe, amiről tudom, hogy nincs.

Ezért aztán marad az áttetsző, átlátszó vékonyság, fűszálnyi hajlékonyság... és akkor nyílik az út előre.

A harc elmarad, egyre inkább, akinél pedig kilátszik a lóláb egy-egy döntéséből, reakcióból, azt is igyekezni támogatni, saját köreimet védve - mert minden béke legmélyén ott van az az önbecsülés, az a mélatóság, ami nem a kivagyiságban, hanem a mivagyiságban rejlik, illetve mindabban, ami nem vagyok.

Új utazás ez a 2017, még mindig Barcelonában, továbbra is a sajtá üzletemet nevelgetem, öntözgetem, és alakul, növekszik, és új utak futnak a talpam alá. Minden kezd szépen összeállni egy olyan "álommá" amelynek darabkái előjönnek a rejtekből a fényre, hogy végre megmutathassák magukat és rájuk lehessen nézni együtt.

Lesz sok tanulás, lesz sok utazás, vezetés, írás, diszciplína és fokról-fokra való haladás, konferencia-szervezés, költözés (idővel), művészet és zene, tánc...
Megint, illetve még mindig, vagy talán mindig is sok dolgot egyszerre, mert egy sosem elég, az unalmas. Talán. A sok dolog most innen belülről nézve periférikus elemnek tűnik, ami a szívközépben összeér, egybeépül, és mindennek van értelme, minden egymást erősíti, építi.
Mint egy város sugárútjai amelyek a középpontban összefutnak.

Ahova igyekszem, már ott vagyok. A magban benne van az egész gyümölcs, és látom, érzem, ízlelem az édességét annak a gyümölcsnek, amely az életfa magjából sarjadzik s majd csak a messzeségben érik be. Mert már most is, itt is itt van, de fonni kell még hosszan, mint a Páriák, fonni, finomítani a "sorsvonalat", új fonalakat beleszőni, egyeseket óvatosan kihúzni, hogy már ne zavarjanak.

Csupa titok, csupa talány, semmi konkrét. Ilyen ez az át-tetszős-ség. Át-tetszem magamnak magamon, és minden nap egy kaland, egy új finomság.

Majd jönnek világos és tiszta mesék is :) s néha ilyen is kell, mint ez a mai.

Boldog 2017-et! Maradjatok melegen, bárhol is vagytok. 

migration

Kedveseim,

költözik a blog egy új lakhelyre - a címe ugyanaz marad, de a blogger.com blogmotorról átköltözik a wordrpess.com-ra.

Ha szeretnétek követni továbbra is az írásokat, kérlek majd látogassatok el az új oldalra, és iratkozzatok fel ott is.

Ölelés,
Anna

keddi kifli #7: írásgyakorlat - a változás mediátora

Nagyon keveset írok az utóbbi időben magyarul: főként angolul alkotok, illetve igyekszem minél inkább elsajátítani a spanyol helyesírást...

Efelől tegnap vetettem számot magammal, amikor igyekeztem megfogalmazni magyarul, hogy mivel is foglalkozom mostanába. Elsőre nehezen ment, keresgélve a szavakat... mert ugye beszélgetni beszélgetek magyarul, de írni, választékosan, vagy legalábbis sok ismétlés nélkül, az azért egészen más tészta.

Úgyhogy itt az ideje megfelelő írásgyakorlatokat tartanom magamnak, hogy ne jöjjek ki teljesen a gyakorlatból. Éppen most van ugyanis négy éve, hogy itt élek Barcelonában.

No tehát először is, otthon leszek Budapesten november 4 - 9 között, találjatok meg, ha szeretnétek :). És az új dolgok amivel foglalkozom:

*** *** *** *** *** *** ***

Biodinamikus kraneoszakrális terápia: az egészséges Egység balansza

A biodinamikus kraneoszakrális terápia egy könnyű érintéssel dolgozó manuálterápia, amely a testen keresztül az egész lényünket szólítja meg és gyógyítja: egyszerre teremt egyensúlyt a testi, szellemi és érzelmi részeink között.  

Testünk öngyógyító képességét indítja be, és ezáltal segít megtalálni elveszített egyensúlyunkat az egészségünkben és az életünkben.

Egy kezelés nagyjából egy óráig tart, és a legszembetűnőbb hatása a kezelés után tapasztalható nyugalom és ellazultság. Ajánlott bármilyen stresszes, traumatikus élethelyzet megtámogatására, alvásproblémák, gyakori migrén, krónikus hátfájás esetén, stb., és lényegében minden akut fizikai, érzelmi vagy mentális probléma esetén.

PSYCH-K®:  oldd fel a téged fogva tartó hitrendszered, és légy önmagad!

„Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” - állítja Henry Ford.

Te mit hiszel, mire vagy képes? Mit érdemelsz meg az Élettől? Mered azt az életet élni, amelyet meg tudsz álmodni magadnak?

Ha újra és újra olyan élethelyzeteket idézel elő, ahol ügyesen elszabotálod a saját sikeredet, akkor érdemes megvizsgálnod, hogy milyen alapvető hitrendszer határozza meg az életedhez, saját magadhoz és az általad vágyott dolgokkal való kapcsolatodat.

Milyen a pénzzel, sikerrel való viszonyod?

Mindig történik veled valami kellemetlen, bosszantó?

Gondolataink, és még inkább a tudatalattink mély zónáiban rejtező hitrendszereink valóságteremtő erővel rendelkeznek.

A PSYCH-K®, az 1980-as években Rob Williams által kidolgozott páratlan módszer, lehetőséget ad önkorlátozó hitrendszereink megváltoztatására, anélkül, hogy szükséges lenne elmerülnünk múltunk miértjeinek végtelen drámájában. Elegendő, hogy tudod, változtatni akarsz azon, ami nem működik.

*** *** *** *** *** *** *** 

Már hosszú évek óta aktívan hezitáltam, hogy belevágjak-e egy saját konzultáció kialakításába. Először persze a választások területén próbáltam. Annak az időszaknak vége.

Most egészen máshol vagyok, és azzal foglalkozom, ami igazán érdekel, lenyűgöz, és ahol úgy érzem, hogy igazán tudok segíteni mindazzal, amit tudok és amihez értek: élet-változásokban lévőket segítek előrejutni és túlélni az adott változást/traumát. Azzal, amiről a Páranfilozófia című könyvem is szól: segítek a nagy életváltozások viharában eltévedteknek átjutni a túloldalra. 

Adtam magamnak egy szakmai megnevezést, amely először spanyolul született meg: Facilitadora de cambios vitales, vagyis: Life changes facilitator - azaz: Élet-változások kísérője vagy mediátora. A konzulátciónak van beszélgetés része, és van manuálterápia és/vagy PSYCH-K® része. 

Nagyon élvezem mindegyiket, és a visszajelzések is nagyon jók. 

Miről szól mindez? Arról, hogy segítsek magára találni annak, aki elveszve érzi magát; felismerni, rádöbbeni hol rejlik az ő saját ereje, hogyan férhet hozzá, és hozzásegítem, hogy élni tudjon vele. Kísérek, nem döntök senki helyett és nem is alakítok senkit a saját képemre. A szabad választásban hiszek, akkor is, ha én úgy látom, hogy bizonyos dolgok szükségesek lennének valakinek a gyógyuláshoz - hiszen, ha még nem érkezett el az ideje, nincs mit tenni. Tovább kell lépdelni az életben, napról napra, mindaddíg, míg megjön a bátorság a cselekvéshez, vagy a "lesz, ami lesz" érzést kiváltó bizonyos utolsó csepp a pohárban, ami bepöccenti a válotzás motorját. 

A spanyol Integral pszichológiai magazin októberi számában megjelent az első cikkem spanyolul (a rövid idő miatt angolul írtam meg, s a párom segített lefordítani, és megszerkeszteni). A címe: Cambios vitales: Sobrevivir a las tormentas del cuerpo, la mente y el alma para iniciar una nueva vida de realización y libertad. Vagyis: Élet-változások: túl a test, az elme és a lélek viharain egy új, szabad és alkotó élet felé. Először az angol cikket fogom megosztani, utána készítem majd el a magyar fordítást. Addig is megosztom azért itt a spanyol cikket - már csak azért is, mert nagy büszke vagyok rá, és örülök neki! 

Tulajdonképpen a cikk is hasonló dolgokról szól, mint amelyekről a könyvemben írtam, csak helyi emberekre szabva, és jóval rövidebben, az élet-változás jelenségére fókuszálva, amely időről-időre mindannyiunkkal megesik. És a dolgok felismerésének a fontosságáról (felismerni, hogy hol vagyok és hogyan, minden változás ezzel kezdődik), és arról, hogy ahhoz hogy a világot meg tudjuk változtatni magunkon kell kezdeni, mert ha én változom, a világ is velem változik (ezért is fontosak az életünket irányító hitrendszerek). 

Gyertek, ha szeretnétek kipróbálni. :)

A következő írásban egy filmet ajánlok majd, amit pár napja láttunk Francesckel és lenyűgözően szuper film, a világ minden fontos dolgáról.

¡Szép hetet nektek!

felismerni és elűzni a ragadozót

Dr. Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok című könyvének az egyik legnagyobb tanítása arra mutat rá, hogy mi nők hogyan s miért feledkezünk meg vagy tagadjuk meg legyakrabban azt a belső ösztönünket, amely mindig pontosan felismeri a ragadozót, és óva int a csapdájába való besétálástól.

A kékszakállú herceg meséje nyomán gyönyörűen bemutatja, hogy (a legtöbbször fiatalon) hogyan válunk áldozattá tudatlanságunk, naivitásunk és felelőtelnségünk révén.

A naivság egyetlen ellenszere az a fájdalmas, szívet tépő keserűség, ami a zsigereink mélyén marad: megtépázva, megalázva, sebekkel telt menekülés után örvendezve a túlélésnek, a menekülésnek, végre érezni lehet mindazt, amint keresztülmentünk. Most már jöhet a gyógyulás és a fellélegzés, a minták felismerésére szolgáló fájdalmasan megszerzett új tudás elraktározása, és az új élet kezdete.

E pszichológiai játszma fonákja az, hogy ameddig nem volt elég, ameddig nem fájt eléggé, ameddig nincs elegendő bátorságunk és megfelelő belső erőnk, önértékelésünk, addig piszkosul nehéz ellenállni a csábítónak. Csábító férfi, vagy lehetőség, amely mindig azt az arcot ölti fel, hogy majd vele, nála, ott a túloldalon minden sokkal jobb lesz, hiszen a fű is zöldebb ott, és igazából ő az egészet értünk teszi... tulajdonképpen minket éppen "megment" valaki vagy valami, onnan, ahol éppen vagyunk (akkor is, ha szó sincs arról, hogy olyan segítségre szorulnnák, amelyet felajánlottak).

A Disney vagy Grimm-mesék, amelyekben mindig jön a királyfi a fehér lovon és megmenti a királylányt (a Grimm-mesék is gyűjtésből származnak, és sokszor az eredeti mese jóval véresebb vagy kevésbé rózsaszín végét kendőzték az ilyen mesevéggel), valami elképesztő módon roncsolják ezt a belső ösztönt: nem mindenkinek jó a szándéka, aki jót akar nekünk. Akkor is, ha egy tudattalan erő vezérli az ajánlattevőt, a kínálkozó helyzetet: felelősek vagyunk magunkért. Különösen, ha már túl vagyunk azokon a mély sebeken, amelyek felébresztették bennünk a zabolátlan, a természettel harmónikusan együttélő, önmagát minden sebhelyével és hibáival együtt becsülő asszonyt: tartozunk magunkank annyival, hogy nem dobjuk oda prédának a drága húsunk.

"Kedves ragadozó, tessék kérem arréb fáradni...  az én húsomból bizony nem eszel te dög, azt a kutya-meg-a-mája! Hát minek nézel engem?!"

A nő egyetlen ellenszere elővenni az ösztönét: körül kell szimatolni, mint a farkasok, belső barátokkal megbeszélni, megviatatni a helyzetet. Mert ragadozók mindig lesznek, és a hozzánk illő mértéket és határokat a bennünk élő sámánasszony szabja meg.

Hallgasd a belső hangot, a méhedben, a szívedben, a zsigereidben, és légy résen! Ha bátor vagy szeretni magad, ha bátor vagy otthagyni az áldozat szerepét és kiállni magadért, a szükségleteidért, a vágyaidért, az örömeidért; ha tudod, hogy értékes vagy a sebeiddel és hibáiddal együtt is: fogod tudni, hogy mikor elég. Ne várj a királyfira, hogy megmentsen.

Néha, kegyes ajándékként találkozunk egy-egy igazi, délceg lovaggal, aki nemcsak a sárkány karmaiból hajlandó kimenteni szeretett asszonyát, hanem a pokol bugyraiba is utána megy, ha annyira balga, hogy nem néz a lába alá. Ő az igazi társ.
És sosem spórolhatjuk meg a magunk fejlődését, saját erőnk felismerését és az önbecsülésünk helyreállítását. A csábításnak ugyanis akkor tudunk ellenállni, amikor már egészen a csontjaink mélyéig meggyógyítottuk az önbecsülésünket és női méltóságunkat. Amikor már elég volt.

Ez a hősnő útja, a sámánasszonyé, a minden nőt összekapcsoló női princípiumé. A miénk.

keddi kifli #6: köszönöm

Nem tudom mikor lesz időm, elmém írni - ezért ma is csak egy ilyen kis nyúlfarknyi dologgal jövök elétek. Egy köszönömmel.
Nagyon régen nem jártam az Alexandra honlapján, azt meg még régebben néztem meg, hogy listán hol van a könyvem.

Hát itt: ma este kategóriája 12. helyén csücsül.

Köszönöm nektek :). Szuperek vagytok.<3 p="">

keddi kifli #5: hajnal előtt

A 21. század az ellentmondások százada. Egészen biztosan egy paradigmaváltlásban vagyunk, annak is a közepén. Hogy is lehetne másképpen, amikor futurisztikus technológia vesz körül minket sci-fi köpönyegként, miközben dübörög a kapitalizmus rabszolgagyára némi vallásháborúval nyakonöntve?

Sokkal fontosabbak a személyes, egyéni választásaink, mint bármikor máskor. 

Sokkal fontosabb az, hogy felismerjük, milyen belső szöveget mormulunk magunknak, amikor félünk, bármi legyen is a félelem tárgya (megélhetés, jövő, fájdalom, veszteség, fizikai leépülés, stb...), mint eddig bármikor. 

Le kell venni a régi lemezeket a belső lemezjátszóról, és frissíteni a lejátszási listát. 

Lehet, hogy csak saját magamat erősítem most mindezzel, de akkor is, napi betevő falatom, hogy tovább menjek, lépésről lépésre, szem előtt tartva a célt. 

Sokkal jobban megterhel a fizikai, nyári 12-13 órás munka mint azt sejtettem előre - persze hozzá kell és hozzá lehet szokni mindenhez (lényegében pihenés nélkül, egyedül). A vezetés külön stressz faktor egyelőre - a La Roca Village nagyjából negyven-negyvenöt percre van Barcelonától. Így aztán a rutin is gyorstalpalón alakul. Az első három napom utáni estén hazafelé egy autopálya automatában felejtettem a bankkártyám. Azóta nem játszom ilyent :). 

Minden rendben van, erősödni, fejldőni kell - fizikailag is. 

A nagy ajándékok az életünkben néha egészen másként érkeznek: némi keserű ízzel, lemondással, meglehetősen rossz belépővel, veszteséggel, stb. Óriási mentális erőfeszítés kitartani mindebben, de ugye, a mentális tréning is tréning, gyakorlok magamon ezerrel - és minden nagy tanuló időszak pontosan ilyen: hol mélyebben, hol magasabban gyakorlatozunk, 

Ennek a munkának köszönhetem, hogy hetente 2-3-4-szer újra eljárok úszni (segíti az anyagcserét és erősíti az erek falait), hogy újra időt szakítok a rendszeres testmozgásra, jógára; és a szellemi erők összehívása is komoly feladat! Meditáció, ima, minden, ami erősít, bevetésben van. 

A kirakó apró darabkái kezdenek összeállni egy szépséges képpé, óvatosan, finoman összefont álmok kezdenek testet ölteni áttetszően, délibáb-szerűen a távolban. A nehéz pillanatokban vissza kell vezessem magam a belső kúthoz, hogy megmossam az arcom, a szemeim, és tisztábban láthassam mi miért történik, mit miért választok, merre megyek. 

A számlákat fizetni kell. És Hamvas Béla jut eszembe. Kétkedve, értetlenkedve kukcskálok felé: vajon ő hogyan bírta ezt az egészet? De egy idő után nincsenek ilyen kérdések. Le kell szállni a katedráról, fejet hajtani, és a maradék időt annak szentelni, ami feltölt, lazít, épít, és továbbvisz. 

Bármilyen munka adja a kenyeret az asztalomra, az, hogy személyesen, emberileg értékes vagyok-e vagy sem, ettől a munkától teljesen különvaló. 

A Wachowski testvérek legutóbbi, eléggé gyöngére sikerült "Jupiter Ascending" című filmje jutott eszembe: ha van bármi mondanivalója, akkor pontosan ez az. 

Aztán az a felismerés is megjött, hogy fizikailag sokkal többet bírunk el, mint amennyit feltételezünk. Hála Istennek. 

Ilyesmiken merengek az elmúlt napokban. Új perspektívát tanulok: amely szinte röntgentként világítja át a "kapitalizmus" gépezetét, megerősítve abban a vágyamban, víziómban, irányomban, hogy lehet(ne) ezt másképp csinálni. 

A hétvégén EuroDisney-ben voltunk a párommal s a kisfiával közösen: nagyon jó út volt, de maga a park inkább csalódás volt. Óriási sorok (volt, ahol 100 percet kellett volna várni, míg sorra kerülhettünk volna), viszonylag kevés attrakció 5-6 éves népségnek, egekbe szökő árak, és több, felújítás alatt álló játék, amelyről nem adtak előzetesen tájékoztatást - a térképen is működőként volt feltűntetve. Persze lehet, hogy nem az én szemeim a mérvadók itt, mert kihalt belőlem - vagy sosem volt - az a részem, amely csodaként tudott volna rátekinteni erre. 

De valami kellett legyen, mert emlékszem, mennyire rajongtam a régi pesti Vidámparkért 6-8 évesen.

Az új tapasztalataim fényében azt a rengeteg munkát láttam, ami a park működése mögött van, a hiányzó vagy hiányos (ár-érték aránynak nem megfelelő) kiszolgálást és alacsony minőséget, és hogy mennyivel többet ki lehetett volna hozni az egészből - a park gazdáinak és szervezőinek részéről - egy kis odafigyeléssel. 

Persze voltak szuper pillanatok és showk is, amit nagyon élveztünk. És a szállodát, ahol egy teljes kalózhajó szolgáltatta csúszdáival és medencéivel a szórakozást kicsiknek és nagyoknak. 

Remélem, vannak még szemeim csodákra, mesékre és egyebekre, s nem veszett ki belőlem teljesen ez a gyermeki rész. Azt hiszem, hogy nem. Csak valahogy, ott a parkban, nem tartott velem. 

Hosszú éjszakám legsötétebb órája van most. Vissztarének az erők, az imák, az Isten, az álom, az angyalok, a dolgok helyes szétválasztása, a kitartás, a figyelem. Erő. Virrasztás. Gyertyaláng mellett. Csöndes, eltökélt törekvés a fény felé. Mindaddig, míg egyszer csak előbukkan majd a nap.