Isten szinonimái

Van egy szinonima szótár - ez még nem nagy ördöngösség - immár a weben is. Valahogy, hogy-hogy nem, rákerestem Istenre (másképp akartam írni, Mindenhatónak, vagy Atyának, vagy Teremtőnek, és gondoltam, megnézem mit ajánl a szótár). Semmi meglepő nem várt ott, de azért pár szinonimát kínált (itt olvasható).

Közben másfele vittek a gondolatok, a munka (pályázatírás), ám az oldal nyitva maradt. Aztán amikor felpillantok, hogy mára elég, vízszint, alvás, szembe találom magam ezzel a felirattal az egyik web-ablakom fülén: 'Isten szinonimái'. Fenomenális. Persze, Mindenható, de a mindenhatóság az nem szinonima, az attribútum, vagyis egy jelző, ami Isten tőle elidegeníthetetlen tulajdonságát jelzi, írja le: megszemélyesítve-nevesítve (vagyis névvé emelve) válhat csak az Isten szó szinonimájává.

Hamvas Béla azt írja egy helyen, hogy az Isten szó az definíció, nem pedig név: márpedig az ember olyan, hogy a dolgokat akkor ismeri meg, amikor nevet ad nekik. Így mindaddig, amíg nem nevezzük nevén Isten-t, egyrészt senki sem fogja tudni az Isten szót helyesen kiejteni, másfelől lehetetlen megismernünk Istent*.

Az jutott eszembe, hogy talán rengeteg szinonimája van Istennek. Vagyis minden olyan szóban ott lüktet, ami olyan, mint a
szeretet
szerelem
barátság
együttlét
együttérzés
kedvesség
nyakába ugrik örömében
előre szalad hogy találkozzon vele
erő
bizalom
szépség...
elengedés
ének
tánc
nevetés
ölel(és)
béke...

__________________________________________________________
*Hamvas Béla: Bolond aki nem az örök létre rendezkedik be In: Silentium - Titkos jegyzőkönyv - Unikornis

A csokor

Az egész annyira hirtelen történt: először azok az örömtől csillogó szemek, nagy-nagy várakozás, barátságos mosoly – és hó-rukk a semmiből! Eldobták! Őt..!

Elmosódó rózsaszínek, halványkékek, világoszöld és arany foltok áradta a ’Jé! Repülök!’ elképesztő felismerésébe vegyülve. Aztán – CSATT! És elterülve fekszik a porban, fehér s halványbarack szirmaival szerteszét. De nem csak ő csattan: az egyik világoskék a szélén láthatóan elvétette, ott, ott! A rózsaszínnel összegabalyodik és – CSATT! Ők is a földön. Vagy legalábbis egy vergődő gombócban, egy szintben vele.

Annyira magával ragadta az események sodra, hogy még arra sem volt ideje, hogy megsértődjön, hogy elhajították. Talán most – gondolta szaporán a porban, felocsúdva a történtekből.

De épp ekkor valami puha a dereka alá nyúl, finoman összefogja, pár gyöngyöt hullajt csak, ahogy újra fölegyenesedik és körültekint a segítő kézben az ünneplő tömegen.

„Furcsák ezek szoknyás népek” – gondolja megkönnyebbülve. – „Előbb úgy szorongatnak, hogy még a szuszt is kinyomják belőlem, szagolgatnak, sós cseppekkel csiklandoznak (brr), aztán meg egyik percről a másikra úgy elhajítanak, hogy majd’ virág fejeim töröm estemben! Bezzeg erről nem mesélt egyik rózsa sem, de még a kála, vagy a tulipánok sem!”

- Darling – szakítja félbe a célt tévesztett bokréta néma merengést a világoszöldbe öltözött hölgy, mialatt az ütközés miatt földre pottyant világoskék és rózsaszín ruhát viselő társnőit segíti fel –, nem minden ifjúasszony kosárbajnok. Évi hat esküvő tapasztalatából mondhatom, csak akkor vetődj, ha a csokor feléd repül.

Íróiskola

Kellene írnom egy Egyperceset. Egy rövidke novellát. Vagy tanmesét. Vagy mesét. Vagy Elbeszélést.
Vajon miért nem jut az eszembe semmi??? Miért lenne sokkal könnyebb, ha a mit-ben a téma is benne foglaltatna, nem csak a keret? Még mindig nekem kéne kitöltenem képpel :( ó-ó-ó.
Hát majd forgatom, forgatom, aztán majd csak eszembe jut valami.

Valami múzsa. Valami kicsi 'vagyok' darab. Valami apró menüett, valami kicsi melódia, csattanóval. Humorral. Azzal feltétlen. Ebben szeretném edzeni magam. Hmm... Ó. Ez a mit. Mindig ez a MIT. Ez a M-I-T? Gyere, gyere, térj be hozzám. Hívom a múzsákat! A múzsámat! Segíts kérlek... :)
(mert adni jó).

Az is eszembe jutott, hogy például egy bibliai parabolát röviden, mai nyelven, kicsi tanmesével, vicces csattanóval. De hát az élet írja a legjobb tanmeséket, a legjobb csattanókkal (vagy fordítva, a tanmesék az életről szólnak, és azért olyan jók?). Betű-vetés, tanmese-aratás.
Mese-mese-tanmese, mese-mese-tanmese... (nem feltétlen gyerekeknek).

Egyébként felvillanyozó a problémamegoldó munkahelyről beesni egy írás-órára. Fantasztikus. Még nem tudom hova vezet mindez, de jó. És ez már jó, hogy jó. Valami egészen új, ami régi ismerős. Olyan, mint egy belső utazás. Csak annál még sokkal jobb. Egyszóval egyelőre nagyon lelkes vagyok, kívánom, hogy ez a lelkesedés végig megmaradjon.
Volt még újra Viskó, újra megbocsátás. Az mindig kell. Így telt el a szeptember. Éves konferencia és esküvők. Remélem, idei utolsó esküvői meghívásunknak teszünk eleget a hétvégi - e nyáron már hatodik - vendégeskedéssel. Különböző párok :). Természetesen csak a legelső volt Budapesten, az összes többi országhatáron túl és a szélrózsa minden iránya az országhatáron belül. De szép a boldogság, és jó együtt örülni.
Lehet hogy ezekből a hat esküvőkből (szándékos) lehetne, kellene írni valamit. (Pl. nem lehet elégszer NEM elkapni - vagy ELKAPNI - az esküvői csokrot). A vetődés (a csokor szemszögéből). Meg ilyenek :P. Ez jó, tetszik :).

Pá