adventi origami

Tele vagyok. Ha 6 pár kezem lenne, az sem volna elég: talán csak akkor, ha egyszerre hat eszem is lenne, és hatfelé tudnék szakadni, és mind a hatféle párhuzamosan futó gondolatsort (!!) EGYSZERRE le tudnám jegyezni.
Bár lehet, hogy inkább nem szakadnék hat felé, az meglehetősen skizofrén állapot lenne. Tehát pontokba próbálom szedni. Éljen a linearitás (de tényleg hatféle dolog fut egyszerre a fejemben.. na jó, csak négy).

Origami = IKEA beszerző körút vége. Van ilyen-olyan szekrény, még a cipőknek is van már tárháza. De komolyan, az oké hogy őrülten nagyon nem érek rá a saját lakásomra, de miért mindig este 10 órakor kezdek el szögelni??? Költői kérdés. Már történt ilyen, máskor is. Visszatérő szomszéd-szeretgető önmagam. Ezúton is melegen gratulálok (éppen ezért lehetséges, hogy a hátlapok olykor nem megfelelően vannak odaszögellve... csak épp a minimumot lehet beütni este 10-kor!)

Origami után - és közben - egy kis bor, és egy kis filozófia. Bor közben, filozófia inkább utána. A csavar becsavarás inkább izomerő, de a bor ébresztgeti a benn lakozó, sohasem pihenő filoszofoszt.
Advent van. Csakazaértis. Csak azért is megyek Roratéra, nem érdekel, hogy már éjjel fél 12, és hogy ez fapados Rorate, mert a full extárs (all inclusive) az hajnali 6 órakor (!) a sötétség és hideg mélyén kezdődik, és én bizony csak hajnali hatkor fogok kelni. Részemről ez is teljesítmény. És rengeteg hátráltató elemmel találkozom újra és újra, például ma is, amelyek bőszen és nagy erőbevetéssel a lustaság és az alvás irányába igyekeznek lökni. Ezennel üzenem az illetékesnek, hogy felejtsen el. Nem érdekel. Ha álomkórosan és 5 kávéval kell átvészelnem a napot, a HÉTFŐT (!), AKKOR IS MEGYEK. Éljen a terézvárosi polgári közösség, és reggeli 7 órás Rorate, ez egyáltalán nem olyan kivitelezhetetlen. Remélem, egy jól kifejlett NA UGYE-éval fogom várni magamat a mise után a templomajtónál. Remélem.

Azután itt van a szenvedés. Ez örök kérdés, és számtalan úton meg lehet közelíteni (biztosan több felől, mint pl. Machu Picchut, amelyet egészen pontosan 7 úton lehet megközelíteni...).
Az origami végén azon elmélkedtem, hogy mindenki, vagyis minden egyes ember (személy, individuum, EGO {sum via, veritas et vita, mondja Jézus Krisztus} perszóna, stb.) oly mértéken képes empatikus, vagyis megértő lenni a másik ember szenvedésével, amilyen mértékben saját tapasztalattal rendelkezik a szenvedés dimenzióról. Merthogy rengetegféle szenvedés van (testi, lelki, szellemi - mint alapkategóriák). Aztán kinek-kinek a magáé a legnagyobb, a legerőteljesebb, a leginkább olyan, amibe bele lehet halni...
Talán Nietzsche mondta, hogy ami nem öl meg, az erősít minket. A legtöbb átélt szenvedésünk ilyen, azt gondolom -különös és nem elhanyagolható tekintettel arra, hogy még életben vagyunk. És azt gondolom, hogy igenis van értelme szenvedni, hogy igenis van értelme a fájdalom átélésének, mert ezek nélkül a tapasztalatok nélkül képtelenek volnánk együtt érezni azokkal a társainkkal, akik szenvednek.
Valahogy így működünk. Mert valóban magunkból indulunk ki a világ értelmezésénél: saját tapasztalataink alapozzák meg a világ megnyilvánulásaira adott reakcióinkat. Tehát, újra kihangsúlyozom: olyan mértékben vagyok képes a másik szenvedését megérteni, fájdalmával azonosulni, amilyen mértékben hasonló fájdalmat már átéltem. Természetesen idővel a fájdalom és szenvedés meseterei leszünk, így egy bizonyos átélt szenvedés után már jóval nyitottabbak leszünk, és már képesek leszünk az együttérzésre anélkül is, hogy mi magunk az adott tragédiát/fájdalmat átéltük volna. Ennyi. Ez a fájdalom filozófiája. Igenis van értelme szenvedni, mert saját tapasztalatommal a többieken segíteni tudok. Hát erre varrjunk gombot, kedves feleim.

__________________________________________________________________

a fellengzős hangnemet tulajdonítsuk most -Vylyan - "Bogyólé" nevű borának.
mmmmm.... :)
csinn

Rorate II.

Épp világosodik, ahogy a templom felé sietek.
Belépek, az oltáron két hosszú gyertya ég egy-egy lámpásban, előtte, a padok vége fölött középen aláeresztve egy nagyobb adventi koszorú. A 4 gyertya közül egy ég.
Sötét van, a templom, amely elég nagy, közel félig tele. Mennyi ember... ilyen hajnali órán!

Csöndesség van, apró motoszkálások a padsorokban, a főoltáron is világít pár lámpa. Alig lesz világosabb, amikor megkondul az apró, misére hívó harang. Felhangzik az ének, orgona nélkül, tisztán csengőn, a templom falai visszaverek és felerősítik:
"Harmatozzatok, egek..."
Feloldódom a szelíd zengésben.. mintha pár száz évvel ezelőtt járnék, semmi sem változott azóta. Magával ragad a szertartás időtlensége.

Aztán megszólal a pap: "Az Atya, a Fiú..." Hangja kimért, jól igazított. Kiejtése alapján nem budapesti. Rögtön eldöntöm, hogy mégis meg kéne próbálni azt a 6-os hajnali zarándoklatot, ott több a lélek (nem a kiejtés, a kimértség miatt). Aztán majd meglátjuk.. így is szép, és jó itt lenni.
Ne legyek már ennyire telhetetlen, hiszen végre legyőztem a lustaságom, és végre itt vagyok. Ez a fontos.

Élj szívből (Algida) // Rorate I.

Három éve készülök rá, ma végre sikerült.
Életem első Rorate miséje.

Nagy vágyakozás volt bennem régóta, legalábbis amióta tudom, hogy egyáltalán mi az az advent. Túl az adventi naptár csokibuborékjain és apró meglepetésein. Természetesen ennél sokkal több :).
Az adventi időszak az egyházi Újévvel kezdődik, mozgó ünnep, karácsony előtt négy héttel vasárnap ünnepeljük a kezdetét. Karácsony napjáig, december 25-ig tart. Lila miseruhát öltenek a papok, adventi koszorúk készülnek, és a napok megtelnek ünnepi készülődéssel (nem csak a vásárlás és ajándék-vadászat miatt), és várakozással. Csöndben, sötétben, visszahúzódva várjuk a fényt, vagyis Krisztus születését.

Talán mert ezt szoktam meg, nekem a karácsony a hideg és sötét, olykor havas vagy latyakos, de feltétlenül télikabátos, tökipomposos, forralt boros történés. Elég hülyén éreztem magam decemberben Chilében annak idején, ahol éppen kitört a nyár advent második hétvégéjére. Azt is biztosan meg lehet szokni, ha ott nő fel valaki, de nekem itt Európában a tél közepén hitelesebb a fény, a meleg iránt való vágyakozás, várakozás.

A Rorate misék az adventi időben reggel 6-kor, fél 7-kor vagy 7-kor kezdődnek, a sötétben...
Az igazi fekete öves bizonyára a hajnali 6 órás lenne, de oda fél óra eljutni. A szomszéd templomban a polgári Terézváros közepén egy kellemes, reggeli 7 órás Rorate mise van, ma azon voltam. A későbbi idő és a Terézvárosi templom persze az ismerős arcok rovására mennek, de pillanatnyilag ez is jó érzésekkel tölt el. A templom meglepően tele, egy kisfiú is volt, tornazsákkal és iskolatáskával, milyen szép, pont beér csöngetésre (ha a közelbe megy), a mise 7.30-ig tart, szinte percre pontosan.

Elnevezését egy énekről kapta, amellyel kezdődik a mise, az Ószövetségi Izajás 45:8:

"Rorate coeli desuper et nubes pluant justum Aperiatur terra et germinet salvatorem"

"Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is."